Omninvest: oltás még mindig nincs!
Még nem is kért engedélyt az új influenza elleni oltás gyártásához az Omninvest a Népszabadság szerint. Hiszen még csak az állatkísérleteknél tartanak. A tisztifőorvos szerint nem vagyunk elmaradva egyetlen nappal sem, bár a járvány láthatóan kitört Magyarországon is. Már 65 regisztrált beteg van. Angliában két hónapja volt ennyi. Ott most 100 ezer.
H1N1: Gyorsan terjed az új típusú influenza!
Más járványokhoz képest soha nem látott sebességgel terjed a világban az új influenza – közölte az Egészségügyi Világszervezet. Szokatlan, hogy a betegség főképpen a kövér cukorbetegekre és a terhesekre jelenthet veszélyt, de a betegek általában gyorsan meggyógyulnak. A WHO beszüntette a járvány terjedésével kapcsolatos adatok közlését – ilyen “gyors” járványt még soha nem tapasztaltak!
Franciaországba is megérkezett az influenzavírus!
Franciaországot is elérte a Mexikóból kiindult új influenzavírus: két betegnél – egy 49 éves férfinél és egy 24 éves nőnél – azonosították a kórokozót. Egy harmadik páciens esetében pedig “nagy a gyanú”, hogy a következő napokban nála is kimutatják a fertőzést – közölte péntek este a francia egészségügyi miniszter. Roselyne Bachelot hozzátette: mindhárman a közelmúltban [...]
Egészségügyi miniszter: járvány lesz!
Nem kerülhető el, hogy Magyarországon is járványt okoz az új influenzavírus, ami még megbetegedést nem okozott hazánkban – mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter a Ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón, miután hazaérkezett az egészségügyi miniszterek luxembourgi tanácskozásáról. A tárcavezető kérdésre közölte: az sem kerülhető el, hogy halálesetek legyenek.
Újabb gyanús és bizonyított megbetegedések világszerte!
Pár mondatban összefoglalva: Az eddig igazolt öt sertésinfluenza-fertőzésen túl három új eset bizonyított, további 76 gyanús esetet vizsgálnak Nagy-Britanniában. Mindeközben Mexikóban már nyolc halálos áldozat! 20 gyanús eset Csehországban. Franciaország: van két valószínűsíthető eset, ahol még várni kell a végleges vizsgálati eredményekre. Ausztrália: Eddig 128 embert teszteltek az ausztrál egészségügyi hatóságok sertésinfluenza-gyanújával, de mindeddig az [...]
Costa Rica-ban is kihirdették a rendkívüli állapotot!
Rendkívüli állapotot hirdettek ki kedden a Costa Rica-i hatóságok, miután megerősítették két ember sertésinfluenzás megbetegedését – jelentette be Maria Luisa Avila egészségügy-miniszter. Két fertőzött, egy 21 éves nő és egy 30 éves férfi egyaránt Mexikóban járt az elmúlt napokban. Állapotuk nem életveszélyes. Ők voltak az első megerősített sertésinfluenzás betegek Mexikón kívül Közép-Amerikában. Sertésinfluenza-járvány terjedése miatt [...]
Már Európán belül is terjedhet a vírus!
A brit egészségügyi hatóságok gyanúja szerint már Európában is fertőz a Mexikóból származó új típusú influenza. Az EU-ban eddig csak olyan eseteket vizsgáltak az orvosok, amelyekben Mexikóból vagy az USA-ból hazatérő turisták betegedtek meg, Skóciában azonban egy sertésinfluenzás házaspár környezetében élőkön is megjelentek a betegség tünetei.
Sertésinfluenza gyanú Ausztriában!
Sertésinfluenza gyanújával kezelnek egy nőt a felső-ausztriai Steyr kórházában – jelentette kedden az osztrák közszolgálati televízió. A betegnek, aki nem sokkal korábban érkezett haza mexikói nyaralásáról, orvosai szerint olyan tünetei vannak, amelyek a sertésinfluenza esetében is jelentkeznek – tudósított az ORF híradója. Egyelőre nem tudni, hogy valóban sertésinfluenzától vagy pedig “hagyományos” influenzától betegedett-e meg. Az [...]