Omninvest: oltás még mindig nincs!
Még nem is kért engedélyt az új influenza elleni oltás gyártásához az Omninvest a Népszabadság szerint. Hiszen még csak az állatkísérleteknél tartanak. A tisztifőorvos szerint nem vagyunk elmaradva egyetlen nappal sem, bár a járvány láthatóan kitört Magyarországon is. Már 65 regisztrált beteg van. Angliában két hónapja volt ennyi. Ott most 100 ezer.
Újabb fertőzött beteget találtak Magyarországon
Újabb kilenc újinfluenzavírussal fertőzött beteget találtak Magyarországon az elmúlt 24 órában, a megbetegedések száma ezzel 56-ra emelkedett, közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) sajtóügyeletese.
H1N1: Egy 41 éves férfi az első magyar áldozat!
Az új influenzavírus okozta egy 41 éves férfi halálát Magyarországon, feltehetően külföldön kapta meg a betegséget. A férfi az influenza vírusa miatt kialakuló tüdőgyulladásba halt bele, és csak a boncolás közben derült ki, hogy a H1N1 vírussal fertőződött meg. Október elején kezdődhet Magyarországon a betegség elleni oltás, addigra 4 millió embernek elegendő vakcina készül el.
Világjárvánnyá nyilvánították az új influenzát!
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította az új influenzát. Közölte tagállamaival, hogy a legmagasabb, hatos szintre emeli az új influenzával kapcsolatos készültség szintjét. A pandémia azt jelenti, hogy a vírus a világ legalább két térségében terjed. Jelenleg emelkedik a megbetegedések száma az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Japánban és Chilében is.
Oroszország is a listán – Gondok a vakcina körül!
Az új típusú influenza első megerősített esetét regisztrálták pénteken Oroszországban – közölte az Interfax hírügynökség egy magas beosztású minisztériumi forrásra hivatkozva. A beteg egy 28 éves férfi, orosz állampolgár, aki az Egyesült Államokban, a New York-i egyetemen dolgozott, s onnan érkezett haza. Csütörtökön fordult orvoshoz tüneteivel. A vizsgálatok kimutatták szervezetében az A/H1N1 vírust, de a [...]
Megvan a A/H1N1 típusú új vírus elleni oltóanyag!
Dél-Koreai kutatók bejelentették, hogy valószínűleg a világon elsőként előállították a Mexikóból eredő új típusú influenzavírus elleni oltást, amely révén megfékezhető a kór világméretű elterjedése. A Csungnam egyetem kutatói közölték, hogy az amerikai járványügyi központtól kapott (CDC) vírusmintákból kitenyésztették a kórokozót, és olyan nem mérgező ellenanyagot fejlesztettek ki, amelyet tömegesen és olcsón elő lehet állítani.
Egyre több áldozatot szed az A/H1N1 vírus!
Három emberről derült ki Japánban, hogy megfertőződtek a H1N1-vírussal. Repülővel jöttek, Amerikából. „49 ember volt még a gépen, nekik most 10 napig egy elkülönített helyen, karanténban kell maradniuk, megfigyeljük őket” – mondta az egészségügyi miniszter.
Új országok: Ausztrália, Japán!
Szombaton megjelent a H1N1 néven ismert új típusú influenzavírus Japánban, rögtön három megbetegedést diagnosztizáltak – mindhárom személy az Egyesült Államokból érkezett. Szintén felkerült az új típusú influenzavírussal fertőzött országok listájára Ausztrália.
Kanadában is ölt az új influenza vírusa!
Ezzel Kanada lett a harmadik ország Mexikó és az Egyesült Államok után, ahol halálos áldozatot követelt a vírus. Az első, az A/H1N1-es influenzával kapcsolatba hozható haláleset történt Albertában – jelentette be a tartomány tisztifőorvosa egy sajtótájékoztatón.
Svédország a listán – Itthon van a vadvírus!
A svéd hatóságok megerősítették az első új típusú influenzás megbetegedést a skandináv országban. A svéd Fertőző Betegségek Intézete közölte, hogy egy nemrégiben az Egyesült Államokban járt nőnél pozitív volt a teszt. Az ötvenes éveiben járó asszony azóta felépült. Elővigyázatosságból influenza elleni szerrel kezelték azokat, akik a nővel kapcsolatba kerültek, de senkinél sem tapasztalták a fertőzés [...]