Egyre több áldozatot szed az A/H1N1 vírus!

VN:F [1.9.17_1161]
TETSZETT? KEDVENCED? SZAVAZZ ERRE MOST!
Szavazat: 0.0/10 (0 szavazatok)

Három emberről derült ki Japánban, hogy megfertőződtek a H1N1-vírussal. Repülővel jöttek, Amerikából. „49 ember volt még a gépen, nekik most 10 napig egy elkülönített helyen, karanténban kell maradniuk, megfigyeljük őket” – mondta az egészségügyi miniszter.

Már 3440 fertőzött, 48 haláleset!

Már 3440 fertőzött, 48 haláleset!

Japán mellett Ausztráliában is találtak egy beteget, ő volt itt az első. Igaz, azóta már meg is gyógyult. 27 országban 3000 beteg van (már 29 országban 3440 fertőzött!). Eddig három országban halt meg valaki a vírus miatt. Kanadában ugyanis most derült ki egy egy hete meghalt nőről, hogy a vírus miatt halt meg. „Ez az első bizonyítható eset Kanadában, eddig vizsgáltuk a további lehetséges okokat” – mondta a tiszti főorvos.

Már 48-an haltak meg a H1N1 vírusban

A vírus, a kezdeti félelmekkel ellentétben, nem sokkal veszélyesebb, mint a sima influenza, mondják most már szakemberek. És nem is terjed olyan gyorsan. „A vírus nem olyan fertőző, mint amitől tartottunk, de azért továbbra is óvatosnak kell lennünk” – mondta az amerikai elnök is.

Lassan visszatér az élet a normális mederbe Mexikóban is, ahonnan kiindult a vírus. A legtöbb bár már újra nyitva, némelyik ki is írta, hogy ott nincs influenza. Maszkot is egyre kevesebben hordanak. „Csendes, nyugodt az este. Persze, megvan a veszély, hogy megfertőződünk, de ez inkább csak pszichológiai veszély” – mondta egy lány.

A mexikói focicsapatoknak viszont már komoly kárt okozott a vírus. Visszaléptek ugyanis a dél-amerikai Bajnokok Ligájának megfelelő tornától, ugyanis a többi csapat nem volt hajlandó Mexikóban pályára lépni.

[tv2.hu]

Már 3440 fertőzött, 48 haláleset!

Kitört a pánik Hollywoodban!
Bruce Willis egy magánszigetre menekülne az új vírus elől, Angelina Jolie viszont nem esett kétségbe.

Az új vírustól már nagyon sokan megbetegedtek. Angelina Jolie-nak, Bruce Willisnek és Julia Robertsnek kész terve van arra az esetre, ha menekülniük kellene a kór elől – számol be róla a kiskegyed.hu.

Brad Pitt kedvese nem esett pánikba, úgy gondolja, hogy az emberek túlreagálják a helyzetet. A színésznő szerint a szabályok betartásával mindenféle tragédia elkerülhető, „de ha rosszabbra fordul a helyzet, én is csomagolok” – nyilatkozta Jolie.

Bruce Willis már nem olyan higgadt. Véleménye szerint a filmsztárok gyerekeit át kellene telepíteni valamilyen magánszigetre, melynek területére nem léphet idegen. Az akciófilmek sztárja már ki is választotta, melyik privát szigeten fog elbújni a családja, ha nagyobb lesz a baj!

Julia Roberts, aki egyébként is hajlamos a szorongásra, szintén gyermekei életéért aggódik.

[hirado.hu - kiskegyed.hu]

Bérelt járványkészültség
A közbeszerzés miatt még nem tudták megvenni az influenza elleni védőeszközöket!

Hiába döntött az egészségügyi miniszter arról, hogy az új influenzajárvány miatt mennyi maszkot, tűt, fecskendőt és gyógyszert kell vásárolnia az államnak, a beszerzést intéző Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnek (EKI) nincs mentessége a közbeszerzési eljárás alól, így akár hónapokba is beletelik, mire megszerzik a szükséges eszközöket – tudta meg a Magyar Nemzet.

Noha a mentességet már korábban kérték, eddig senki nem lépett az ügyben. A küszöbön álló járvány közepette a lakosság azonban nem nélkülözheti akár hónapokig a védőfelszereléseket, ezért áthidaló megoldást választott az EKI – írja a szombati Magyar Nemzet.

Egy nagykereskedőnek fizet azért, hogy „bérbe adja”, más szóval „készletben tartsa” az árut. Ha lezárul a közbeszerzési eljárás – s nem ez a vállalkozás nyer –, akkor a készlet felszabadul, s azt a cég a piacon szabadon értékesítheti. Azt senki nem árulta el, hogy mit tartalmaz a készlet és azért mennyit fizet az állam.

[mno.hu]

Már 3440 fertőzött, 48 haláleset!

1000 forint lesz egy szérum a sertésinfluenza ellen!
Szeptemberre elkészülhet az első, félmillió oltóanyagot tartalmazó vakcinacsomag.

A vírust a legszigorúbb körülmények között dolgozzák fel, alacsony légnyomás alatt, szkafander ruhában, hogy a vírus ne juthasson ki.

Ha elkészül az oltóanyag, heti félmillió adagot tudnak majd belőle gyártani és ha világjárvány alakulna ki, Magyarország kapna először a vakcinából, csak utána a többi ország.

Az oltóanyag itthon körülbelül ezer forintba került majd, külföldön ez valamivel drágább lesz. A kormány 300 millió forintos plusz-forrást különített el az oltóanyag készletek feltöltésére.

300 milliárd forintot különít el az állam a vakcina előállítására, miután tegnap megérkezett a vírustörzs, amiből már dolgozhatnak az oltóanyagon.

A pilisisborosjenői laboratóriumban szakemberek közreműködésével készítik el az oltóanyagot. A tesztvakcina várhatóan három hónapon belül készül el. Hetente 500 ezer darabot gyártanak majd. Ha kitör a világjárvány, először a magyar lakosság kap belőle, miután mindenkit beoltottak, utána viszik csak külföldre.

Míg a magyarok körülbelül 1000 forintért juthatnak hozzá az ellenszérumhoz, külföldre elképzelhető, hogy ennek a többszöröséért értékesítik majd. De más gazdasági hatásai is vannak az oltóanyagnak.

„El kell képzelni azt, hogy egész kollektívák, gyáregységek, munkahelyek esnek ki a termelésből, mert nem tudnak kikelni az ágyból az influenza miatt, illetve olyan súlyos tünetekkel bírnak, amik a másodlagos szövődményekből erednek, míg az olyan szerencsés országok, mint Magyarország, ahol rendelkezésre áll az oltóanyag, fenntartható az ország normális működése.” – mondta az oltóanyagot gyártó cég vezetője. Videó >>>

[atv.hu]

Címke: , , Kategória: Sertésinfluenza Hírek

Szóljál hozzá!