H1N1: Újabb bezárt iskolák!

VN:F [1.9.17_1161]
TETSZETT? KEDVENCED? SZAVAZZ ERRE MOST!
Szavazat: 0.0/10 (0 szavazatok)

Az elmúlt pár napban országszerte több iskolát is bezártak H1N1-fertőzés miatt: szerdán bezárták a fővárosi Meixner Általános Iskolát, kedden a Baranya megyei Szederkényben, majd szerdán a móri Perczel Mór szakképző iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet. Ugyancsak szerdán a lábatlani Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola is bezárt november 23-ig, hogy így előzzék meg a betegség további terjedését.

H1N1: Újabb bezárt iskolák!

H1N1: Újabb bezárt iskolák!


Bezárták csütörtökön a rákospalotai Meixner Általános Iskolát
, mert a tanulók több mint fele megbetegedett – adta hírül a hirado.hu; a diákoktól vett mintákban kimutatták a H1N1 vírust – mondta az MTI-nek Ritoók Emese, az ÁNTSZ szóvivője.

Óvoda és iskola zárt be Budapesten a H1N1 miatt

Szabóné Molnár Mónika az iskola igazgatója az MTI-nek elmondta: az iskolában összesen 157 gyerek tanul, közülük 80-an betegedtek meg. A 18 tanárból pedig 8-an fertőződtek meg.

Az iskola csütörtökön már nem nyitott ki és a jövő hét végéig zárva is marad.

Ritoók Emese az MTI-vel azt közölte: a tanulóktól tegnap vett mintákból kimutatták a H1N1 vírust. [origo]

Újabb bezárt iskola: a H1N1 Verpeléten is felütötte a fejét
Előre láthatóan jövő hét csütörtökéig nem lesz tanítás a verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Zeneiskolában. A diákok jelentős részének influenzeszerű tünetei vannak, az egyik tanuló pedig magas lázzal került kórházba, ahol kimutatták nála a H1N1 vírust.

Zrónik István, a település jegyzője szerint az oktatási intézmény vezetője jelezte, hogy a régi típusú influenza miatt számos hiányzójuk van, ezért várhatóan jövő csütörtökig bezárják az iskolát. Az intézményben közel 300 diák tanul.

Az ÁNTSZ-nek szerdán koradélután jelezte a verpeléti házi gyermekorvos, hogy a héten ugrásszerűen megnőtt az iskolából hiányzó diákok száma, a 280 tanulóból 109-en nem mentek iskolába. Ráadásul a betegek 90 százaléka influenzaszerű tünetekkel jelentkezett az orvosnál. Az ÁNTSZ munkatársai három lázas gyerektől vettek mintát, kettejüknél megtalálátk a H1N1-et. A településről hétfőn kórházba is került egy kislány, akinél ugyancsak kimutatták az új vírust, de már jobban van.

Az iskolában fertőtlenítő nagytakarítás is kezdődött. Csütörtökön kezdték volna oltani a diákokat. [heol.hu]

Iskolabezárások a H1N1 miatt

Hosszabb lehet a tanév a H1N1 miatt
Elképzelhetőnek tartja Hiller István oktatási miniszter, hogy meg kell hosszabbítani a tanévet az influenzajárvány miatt, mert a vírus olyan gyorsan terjed, hogy valószínűleg egyre több oktatási intézményt kell majd bezárni – írja a Népszava.

A Magyar Nemzet arról számol be: az oktatási intézmények egy része a mai napig nem kezdhette meg a gyerekek beoltását.

Sok intézményben csak most gyűjtik össze az oltáshoz szükséges szülői belegyező nyilatkozatokat és csak hetek múlva kezdődnek meg az oltások.

H1N1: eljárás a haláleset miatt


3900 amerikai halt meg a H1N1 miatt
Eddig 3900 ember halt meg az Egyesült Államokban az újinfluenza miatt – közölte csütörtökön az amerikai járványügyi központ. A vírus 22 millió amerikait fertőzött meg. Az újinfluenza főként a fiatalokat támadja meg: amíg egy hagyományos influenzajárványban Amerikában 82 gyerek hal meg, addig a H1N1 miatt már 540 amerikai gyerek halt meg.

3900 halott Amerikában a H1N1 miatt

A CDC becslései szerint az Egyesült Államokban 22 millió embert fertőzött meg a H1N1 vírus, közülük 98 ezer szorult kórházi ápolásra. Nyolcmillióra tehető azon 18 év alatti gyerekek száma, aki megfertőződtek, közülük 36 ezret ápoltak kórházban, 540-en pedig meghaltak.

A CDC közölte: nem arról van szó, hogy a járvány súlyosbodna, hanem arról, hogy időbe telik a szövetségi államokból érkező adatok feldolgozása. A közölt adatok nem pontos számok, hanem olyan becsült adatok, amelyekre több állam részletes kimutatásai alapján következtetnek.

Anne Schuchat, a CDC elnöke a CNN-nek azt mondta: az újinfluenza okozta az Egyesült Államokban a legtöbb megbetegedést az 1918-as spanyolnátha óta, de közel sem okozott annyi halálos megbetegedést, mint a spanyolnátha.

Amerikában egy átlagos influenzajárvány idején 36 ezren halnak meg, 200 ezer ember kerül kórházba, a megbetegedések 90 százaléka a 65 év feletti népességet érinti. A H1N1 esetében azonban a fertőzések és súlyos esetek 90 százaléka a fiatal felnőtteket és gyerekeket érinti. Hagyományos influenzajárvány idején Amerikában 82 gyerek hal meg, most viszont már 540 a gyerek áldozatok száma.

Az emberről emberre is terjedő H1N1-vírustörzs idén áprilisban bukkant fel Mexikóban, az új betegséget először mexikói influenzának, majd sertésinfluenzának nevezték, végül hivatalosan az újinfluenza nevet kapta. A járványt nem sikerült megállítani a mexikói határoknál, június elejére már több országban regisztráltak megbetegedéseket. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) június 11-én világjárványnak minősítette az újinfluenza terjedését – megjegyezve, hogy gyorsasága ellenére az esetek legnagyobb része nem súlyos. [origo]

Érdemes-e H1N1-tesztet csináltatni?


Ausztriában járvány van
Hubert Hrabcik, az ausztriai egészségügyi minisztérium főigazgatója előadásában elmondta, országában már járvány van, pedig Ausztria is időben felkészült a tömeges megbetegedésekre, és rendelkezésre áll oltóanyag.

Beszámolt arról is, Ausztriában eddig egy haláleset történt az influenza miatt, és ott is kezelnek egy várandós nőt, aki súlyos állapotban van.

Ausztriában a vakcinát a kormány előfinanszírozta, és az ottani egészségbiztosító fizeti ki, így a lakosságnak nem jelent pénzügyi terhet.

Hubert Hrabcik kifejtette: Ausztriában is először az egészségügyi dolgozókat oltották, majd a kockázati csoportba tartozókat, ezt követően vált széles körben elérhetővé a védőoltás. Nagyon fontosnak nevezte a lakosság és a média folyamatos és nyílt tájékoztatását.

Komolyan kell venni az újinfluenza- világjárványt! Oltással megelőzhető a baj!
Egy budapesti konferencián elhangzott: Európában Írországban és Izlandon tombol a H1N1 járvány, eddig 417 haláleset hozható összefüggésbe Európa-szerte az új típusú influenzavírussal

Jelentős és valós veszélyt jelent az újinfluenza- világjárvány, és ezt komolyan kell vennie a kormányoknak és a lakosságnak – jelentette ki Jakab Zsuzsanna, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) igazgatója egy budapesti konferencián csütörtökön.
H1N1-vakcina, injekció

Megéri a cégeknek ingyen oltani


Be kell oltani a lakosságot
Az A(H1N1): Tények című nemzetközi konferencián a szakember elmondta, amely ország rendelkezik oltóanyaggal, ott élni kell ezzel a lehetőséggel, és be kell oltatni a lakosságot. Általánosságban közölte: az egyéb fertőző betegségek növekedése szoros összefüggésben van a rossz oltási hajlandósággal.

Jakab Zsuzsanna tájékoztatása szerint az Európai Unió országaiban eddig 417 haláleset hozható összefüggésbe az új vírussal. Mint mondta, aggodalomra ad okot, hogy a halálesetek 20-30 százaléka a fiatal korosztályt érintette.

Ismertetése szerint Írországban és Izlandon “tombol” a járvány, de minden uniós országról elmondható, hogy tudatosan készül a tömeges megbetegedésekre; minden államnak van saját pandémiás terve.

A járvány terjedésével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az első nagy járvány elején tart Európa, és a H1N1 vírus okozta megbetegedési hullám korábban fogja elérni a kontinenst, mint a szezonális járvány.

Jakab Zsuzsanna ezzel összefüggésben hangsúlyozta: az egészségügyi rendszert mindenhol nagyon megterheli majd a betegek kezelése.

Az ECDC előrejelzése szerint az európai lakosság 20 százaléka betegszik majd meg.

Az igazgató beszámolt arról is, hogy az európai egészségügyi hatóságok folyamatosan monitorozzák a forgalomban lévő oltóanyagokat, beleértve a magyar vakcinát is; eddig kevés gond volt a készítményekkel.

Az Európában használt vakcinák mindegyike jó és biztonságos.

Eddig a magyar lakosság 6 százaléka kért oltást.

Székely Tamás egészségügyi miniszter előadásában beszámolt a magyar intézkedésekről, hangsúlyozva, Magyarország felkészült a világjárványra.

A legfrissebb adatokat ismertetve a tárcavezető elmondta, kicsit emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez képest. Akkor 12.700-an, míg a legutóbbi adatok szerint 16.700-an keresték fel az orvost.

Beszámolt arról is, hogy úgy tűnik, megváltozott az oltási hajlandóság a magyar lakosság körében.

Eddig 2 millió 125 ezer adag oltóanyagot szállítottak ki összesen – ismertette -, hozzátéve: az október 26-ai adatok szerint 400 ezer oltást adtak be szakemberek. Ez a becslések szerint 200 ezerrel nőhetett azóta. [hirado.hu]

Címke: , Kategória: Sertésinfluenza Hírek

Szóljál hozzá!