Magyarországon is terjed új influenza járvány!

VN:F [1.9.17_1161]
TETSZETT? KEDVENCED? SZAVAZZ ERRE MOST!
Szavazat: 0.0/10 (0 szavazatok)

Továbbra sincs újinfluenza járvány, de már egy szegedi középiskolában is vannak betegek. Több gyerek is tartósan hiányzott az egyik szegedi középiskolából a múlt héten, ők valamennyien osztálytársak voltak.

Magyarországon is terjed új influenza járvány!

Magyarországon is terjed új influenza járvány!

A Tisztiorvosi Szolgálat ezután kezdett vizsgálódni – mondta el Dombák Zsuzsanna, az ÁNTSZ dél-alföldi szervezetének járványügyi főorvosa. Arról, hogy a vírus hogyan került be az iskolába, nincsenek információk, és Dombák Zsuzsanna szerint nem is lehet már kideríteni. A középiskola vezetése nem kívánt nyilatkozni, de azt az információnkat a tisztifőorvos is megerősítette, hogy betartották az egészségügyi miniszter ajánlásait és az osztályfőnöki órákon is felhívták a figyelmet a kórra.

H1N1 vírus egy szegedi iskolában

Az iskolában nem rendelnek el tanítási szünetet, mivel a gyerekek többsége már meggyógyult. Szegeden korábban is voltak H1N1-es megbetegedések, de ezek mind egyéni esetek voltak és bizonyíthatóan külföldről hozták be a betegséget. A járványügyi szakember szerint Szegeden nincs járvány, de az ÁNTSZ a jövőben fokozottan ellenőrzi az iskolák higiénés felszereltségét.

Dunaújvárosban harmincan betegedtek meg egy iskolában, az ÁNTSZ vizsgálja, hogy új influenzában-e – tudta meg a TV2 híradója. Közben a Csillaghegyi iskolában már jobban vannak a gyerekek. Óbudán, ahol egy középiskolában is kimutatták a vírust, rendkívüli ülésen döntöttek arról, hogy az önkormányzat kifizeti a védőoltást a kerületi tanárok, óvónők, a családsegítő intézet és az okmányiroda munkatársainak.

[mr1-kossuth.hu]

Évekig tartó járvány lesz

Influenzajárvány, vagy -pánik van Franciaországban!
Járványos méreteket öltött az influenza Franciaországban, jelentette be az INSERM járványügyi intézet szerdán. A múlt héten 52 300 ember fordult orvoshoz influenzára utaló tünetekkel (nem számítva az ország tengeren túli területeit). Ez 45 500-zal több, mint a tavaly ilyenkori betegszám, és 100 ezer lakosra 83 esetet jelent. Franciaországban 80 per 100 ezer felett beszélnek járványról.

A francia járványügyi intézet akkor fogja járványnak minősíteni a megbetegedéseket, ha a következő héten is ilyen magas marad az orvoshoz fordulók száma. Nem mindenki influenzás, aki orvoshoz fordult, és az influenzások közül sem mindenkinek új influenzája van. A francia járványügyi intézet szerint nehéz megmondani, hogy az orvoshoz fordulók számának ugrásszerű megnövekedése mögött tényleges megbetegedés van vagy inkább pánik.

Egy párizsi iskolában egy hétre tanítási szünetet rendeltek el, miután egyetlen osztályban három újinfluenza-gyanús megbetegedés történt. A Párizs környéki régióban és az ország déli, délnyugati területein is zártak be iskolákat. Franciaországban 19 ember halt meg új influenzában, ebből 16 a tengeren túli területeken.

[index.hu]

“…soha nem láttam ilyet”

Halálcsip az, nem vakcina!
Az új influenza világméretű terjedése kiváló új témát ad az agyukat csak világméretű összeesküvéseken törő tébolyult elméknek. Az talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a WHO világuralomra tör, hiszen a vírust is a szervezet találta ki és az ellenszert is rajta keresztül lehet beszerezni. De gondolták volna, hogy a védőoltásra csak azért van szükség, hogy minden emberbe egy csipet ültessenek, amin minden adatát nyilvántartják, majd pedig ennek segítségével indul meg az emberiség létszámát megfelező tömeggyilkosság? És akkor még nem szóltunk a koncentrációs táborok megnyitásáról, a harci kutyák begyűjtéséről, és az illuminátusok világuralmi törekvéséről. Teljes cikk >>>

Egyre több H1N1-gócpont az országban

A WHO szerint újabb H1N1-hullám jöhet!
A WHO nyugat-csendes-óceáni regionális vezetője szerint a H1N1 újabb robbanására lehet számítani. A szervezet vezetője nem tudta megmondani, túlvagyunk-e már a járvány legrosszabb részén.

“Nem tudom megmondani, hogy túl vagyunk-e már a legrosszabbon, vagy még csak most jön a H1N1 második hulláma” – mondta Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője az Associated Press tudósítása szerint. Chan szerint fel kell készülni minden elképzelhető meglepetésre, közte a vírus véletlen mutálódására, és a fertőzés terjedésének új hullámaira is.

A WHO nyugat-csendes-óceáni regionális vezetője szerint a kór újabb robbanására lehet számítani, a közösségeknek pedig fel kell készülniük arra, hogyan kezeljék a járványt. A WHO becslései szerint a következő két évben 2 milliárd ember, az emberiség egyharmada kaphatja el az új típusú influenzát.

A járvány április kitörése óta mintegy 1800 ember vesztette életét a H1N1-es vírus miatt. A legtöbben Amerikai déli és északi részén fertőződtek meg. Mára azonban a világ több mint 170 országát elérte a betegség, ami miatt a WHO júniusban globális járványnak minősítette az új típusú influenzát.

[origo]

Címke: , , , , Kategória: Sertésinfluenza Hírek

Szóljál hozzá!