Már februárban felbukkanhatott Mexikóban az április végén legalább 82 ember halálát okozó sertésinfluenza vírusa. A mexikói hatóságok korábban azt feltételezték, hogy egy április 12-én az ország déli részén található Oaxacában életét vesztő asszony kaphatta el először a H1N1 vírus most fertőző változatát.

Már februárban fertőzhetett a vírus!
Ezzel szemben Jose Cordova egészségügyi miniszter kedden megerősítette, hogy az ország keleti felén található Veracruzban egy négyéves kisfiú esetében bebizonyosodott, hogy még februárban elkapta a sertésinfluenzát, de kisfiú felgyógyult a betegségből, – írja a Telegraph. Mintáját azután küldték el egy amerikai laboratóriumba, hogy a sertésinfluenza az Egyesült Államok területén is megjelent. A vizsgálat a miniszter szerint megerősítette az egyezést.

Mexikónak IMF segítség kell!
Mexikónak gazdasági segítség kell!
Egyre valószínűbb, hogy Mexikó igénybe veszi az IMF által biztosított 47 milliárd dolláros kölcsönt. A járvány kirobbanása után, hétfőn a peso 5,1 százalékot gyengült az dollárhoz képest, és a tőzsde is esik. Mexikót amúgy is erősen érinti a pénzügyi válság, a peso az elmúlt fél évben 32 százalékot gyengült, az országban recesszió van és jelentősen megnövekedett a droggal kapcsolatos bűnesetek száma.
Megvizsgálnák a reptéren a Mexikóból érkezőket!
“Mostantól mindenkit megvizsgálnak a Ferihegyi repülőtéren, aki Mexikóból vagy az USA déli államaiból érkezik. Aki beteg, karanténba kerül a László kórházban” – közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter a TV2 reggeli adásában.
Sertésinfluenza: kötelező vizsgálatok Ferihegyen
Hardy Mihály az Budapest Airport szóvivője az Index kérdésére azt mondta: egyelőre nem tudnak erről az intézkedésről, de ennek gyakorlati megvalósítása igencsak nehéz lenne. Közvetlen járat nincs Mexikóból Budapestre, azt pedig a repülőtéren nem lehet megállapítani, hogy egy Párizsból vagy Barcelonából Budapestre érkezett utas eredetileg honnan indult. A repülőtéren jelenleg az ÁNTSZ többnyelvű figyelmeztető plakátjait helyezték el és információs pultokat állítottak fel. Ha egy utas rosszul érzi magát vagy beteg, az itt segítséget kaphat.