Ezen a héten vagy jövőhéten Magyarországon is lesz megbetegedés az ÁNTSZ virológusa szerint. Szerinte az, hogy most lecsengett egy kisebb hullám, nem megnyugtató. Ahogy mondta, minden világjárvány így kezdődött. Ráadásul erről a vírusról még mindig nagyon keveset tudunk és már mutálódik.

Napok kérdése és Magyarországon is lesz fertőzött!
Járványügyi megbeszélés hetente van, mióta 5-ös fokozatú a riasztás a járvány miatt. És naponta egy másik, nemzetközi egyeztetés is van, a külföldiek videókapcsolaton keresztül vannak jelen. Így összesítik a magyar, aztán a nemzetközi adatokat. Magyarországon eddig 12 valóban gyanús esetet találtak – egy részüket Ferihegyen a hőkamerával. Volt, aki a háziorvosnál jelentkezett. Végül kiderült, egyikük sem sertésinfluenzás. A miniszter szerint ennek ellenére indokolt a készenlét, főleg mert a vírus új és nagyon keveset tudni róla.
Jövőhéten már Magyarországon is lesz influenzás
Európában egy újabb országban jelent meg, Portugáliában. Spanyolországban pedig egy nap alatt majdnem megháromszorozódott a betegek száma. Összességében mégis nagyon lassan terjed. Sokkal lasabban, mint egy átlagos influenza. Egy ember átlagosan alig több, mint egy embernek adja át, az évente többször előforduló átlag influenza majdnem kettőnek. De ettől még lesz világjárvány az ÁNTSZ virológusa szerint.

A vírus már most, két hét alatt mutálódott. A nagy robbanás őszre várható, az influenza idényre. De az első magyar betegre már nem kell sokat várni az ÁNTSZ szerint.
Lassan az oltóanyaghoz szükséges vírustörzs is megérkezik Magyarországra. Utána már csak az lesz a kérdés, hogy az oltóanyag készül el vagy a járvány tör-e ki előbb.
[tv2.hu]
Hamarosan megérkezhet az influenza vadvírusa
Ma indítják útnak az új influenza vírust Magyarországra, legalább is azt, amelynek segítségével elkezdhetik itthon a betegség elleni oltóanyag fejlesztését és gyártását. Hogy honnan és miként érkezik hozzánk az úgynevezett vadvírus, azt továbbra sem lehet tudni. Hallgassa meg!
Bujdosó László, a pandémiás bizottság elnöke annyit árult el az MR1-KOSSUTH rádiónknak, hogy ma útnak indítják a mintát, amely egy-két napon belül megérkezhet. Azért nem mondják meg, hogy honnan, mert szeretnék elkerülni, hogy bárki sajtókíséretet adjon a vírus mellé – közölte. A vírusszállítás mindenféle egyéb kockázatát el akarják kerülni.
Bujdosó László hozzátette: korai kimondani, hogy lecsengőben van egy járvány, mint ahogy világjárványról sem lehet még beszélni. Az oltóanyagot azonban el kell készíteni – tette hozzá.

Az oltóanyaggyártással foglalkozó Omninvest Kft. üzemeiben teljes a készültség. Németh Zsolt szóvivő ismét megerősítette, ha megérkezik a vírusminta, nyolc-tizenkét hét alatt elő tudják állítani az oltóanyagot. A vakcina iránt eddig nagyságrendileg tizenkét országból érdeklődtek, mondja Németh Zsolt. Hangsúlyozta, hogy első körben és kizárólag csak a magyar lakosság ellátása a feladatuk.
Eközben a kórházaknak aktualizálniuk kellett az úgynevezett influenza pandémiás terveiket. Úgy tudjuk, az erről szóló jelentések ma érkeznek a tisztifőorvosi szolgálathoz. Az aktualizálás keretében rögzítették, hogy vész esetén a vezetők és a dolgozók közül kiket riasztanak, és meg kellett nézni egyebek mellett, hogy mennyi eszköz, például maszk van egy-egy intézményben – mondta Sásdi Antal, a Péterfy Sándor utcai kórház orvos igazgatója.
Járvány esetén egyébként a betegeket először a Szent László Kórházba vinnék, ha ez megtelik, akkor minden súlyponti és területi kórháznak ki kell üríteni néhány kórtermet. A Péterfynek például 80 ágyat kell szükség esetén szinte azonnal szabaddá tennie az influenza terv szerint.
Közben Székely Tamás egészségügyi miniszter kijelentette, hogy továbbra sincs az új vírussal fertőzött beteg Magyarországon, a reptéri ellenőrzéseknél nagyjából száz gyanús esetet szűrtek ki.
[mr1-kossuth.hu]
Olvasnivaló: 21. századi paranoia
A gazdaság világválság okozta sokk után itt az újabb alkalom a rettegésre: az új influenza. Miközben világszerte ismét divatba jött a nyugati civilizáció végső összeomlását jósolni, Magyarországon hajlamosak vagyunk szorongva is arra gondolni, hogy itt úgysem történik soha semmi komoly. De mi van, ha ezúttal tévedünk? Tovább a teljes cikkre >>>
Vizsgálat fegyelmi vétségért a felelőtlen kijelentést tevő hivatalnok ellen
A moszkvai Foasztásfelügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetőjének a “sertésinfluenzával” kapcsolatos kiejelentése ostobaság és alaptalan” – véli G. Oniscsenko, az Oroszországi Föderáció legfőbb tisztifőorvosa.
Szolgálati vétségben vizsgálat indul a Roszpotrebnadzor moszkvai vezetője ellen azon hétfőn, a moszkvai Járványelleni Bizottság ülésén tett kijelentése miatt, miszerint a vírus két héten belül megjelenhet az orosz fővárosban.
“Jelenleg szolgálati vétség miatt vizsgálat lett elrendelve” – jelentette ki Gennagyij Oniscsenko, az Oroszországi Föderáció legfőbb tisztifőorvosa.
“Ostoba, szakszerűtlen és felelőtlen a moszkvai Roszpotrebnadzor vezetőjének kijelentése arról, hogy úgymond az H1N1 influenza az elkövetkező két hétben megjelenhet Moszkávban” – mondta Oniscsenko.
A legfőbb tisztifőorvos szavai szerint ilyen kijelentések előtt előbb ellenőrizni kell a prognózisok és a „szakértői hírforrások” hitelességét.
Interfax.ru
Ezt a hírt például “elfelejtették” kitenni az oldalra:
Vojnik: nem szabad úgy tenni, mintha járvány lenne
Valamennyi kórház, valamennyi ágyát be lehet vonni a betegek ellátásába, egy esetleges influenza járvány esetén – ezt Vojnik Mária mondta a Pont7 – ben.
Az Egészségügyi Minisztérium államtitkára szerint azonban nem szabad úgy tennünk, mintha járvány lenne, nincs ok a pánikra. Vojnik Mária azt mondta: ősz körülre várják a A/H1N1 vírus magyarországi megjelenését, a tapasztalatok szerint ugyanis az általános influenza fertőzések is ekkora szokták elérni az országot.
A következő héten megérkezhet a WHO – tól az az úgynevezett vadvírus minta, amelynek segítségével elkezdődhet az oltóanyag előállítása.
Határozott közlés a címben… Ezt az újságírót nem a vakcinával, hanem a vírussal oltanám be!
nem akarok járvááááány!nem!nem!nem!