A WHO már 787 megbetegedésről tud – Megduplázódott a spanyol fertőzöttek száma, három beteg Izraelben, Mexikóban már 19-en haltak meg H1N1-ben. Két új ország: Kolumbia és Írország fertőzőtt beteget jelentett.

Tovább romlott a helyzet! A WHO már 787 megbetegedésről tud!
Mexikóban 19-re emelkedett a H1N1 vírus halálos áldozatainak száma – jelentette be helyi idő szerint szombaton este a mexikói egészségügyi miniszter. José Ángel Cordova beszámolója szerint az új vírus okozta halálesetek száma hárommal emelkedett, és a megerősített fertőzések száma 454-re nőtt, fél nap alatt csak 11-gyel gyarapodott.
Izraelben már három embert fertőzött meg a Mexikóból eredő újfajta vírus. Az izraeli egészségügyi minisztérium közölte, hogy H1N1 vírussal fertőzött az a férfi, aki korábban került kórházba a vírus okozta betegség tüneteivel. A férfi a minap tért vissza barátnőjével Mexikóból. A nőt is elkülönítették, és jelenleg vizsgálják, hogy megkapta-e ő is a fertőzést.
Spanyolországban vasárnap délutánra a korábban közölt 20-ról 40-re emelkedett a bizonyítottan az új H1N1 vírusban megfertőződött betegek száma. Vasárnap csak hat beteget kezeltek kórházban, a többiek már hazamehettek. Mindegyik fertőzött személy szervezete kedvezően reagál a kezelésre.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette: laboratóriumai 787 új típusú influenzás megbetegedést regisztráltak összesen 17 országban, ezen belül a halálesetek száma változatlanul 20, ebből 19 mexikói és egy egyesült államokbeli
A WHO szerint a HIV-fertőzöttekre különösen nagy veszélyt jelent az új influenzavírus, jelentette a Reuters. A szerzett immunhiányos betegségben szenvedőknél könnyebben léphetnek fel komplikációk, ha elkapják a H1N1-et. Ráadásul a HIV és az új vírus keveredésével egy rendkívül veszélyes elegy jöhet létre – hívják fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet szakértői.

Kiszivárgott a román vészforgatókönyv
Kiszivárgott a bukaresti egészségügyi minisztérium vészforgatókönyve, miszerint Románia lakosságának 30-40 százaléka betegedne meg egy esetleges influenzajárvány esetén, írja az erdélyi Krónika.
Ion Bazac szaktárcavezető azonban hangsúlyozza: nincs ok az aggodalomra, a forgatókönyv pusztán hipotetikus. Jelenleg nem kell járványtól tartani, Romániában ugyanis egyetlen új típusú influenza-fertőzést sem regisztráltak.
A kolumbiai média közölte, hogy a dél-amerikai országban is van egy beteg, aki bizonyosan az új influenzában szenved. Egy 42 éves férfiról van szó, aki nem messze lakik Bogotától, és nemrég Mexikóban járt. Az országban korábban csak olyan bejelentés hangzott el, hogy van 29 beteg, aki gyaníthatóan az új vírussal fertőzött.
Az Egyesült Államokban 160 embert fertőzött meg az új influenzavírus. Az amerikai egészségügyi hatóságok szerint a betegség lefolyása a legtöbb esetben enyhe, és a fertőzés eddig csak egy amerikai életét követelte.

Ez a nátha nem spanyolnátha – állítják a szakértők. Az első világháború utáni influenzajárvány emberek millióinak életébe került. Most nem erről van szó. Obama amerikai elnök szokásos szombati beszédében derűlátóan nyilatkozott: „Optimista vagyok, mert abban bízom, hogy hatékonyan tudjuk kezelni ezt a problémát.” Az amerikai elnök persze hivatalból optimista, de a szakértő szerint sincs itt a világvége. Ez a disznóinfluenza-vírus nagyon hasonlít a normális influenzavírushoz. Vagyis ebből az következik, hogy olyan megbetegedések várhatók, mint tavaly vagy az idén az influenza miatt. Spanyolnátha-járványról tehát szó sincsen. Az amerikai járványügyi hatóság mindenesetre felkészült, és nagyobb oltóanyagkészletet halmozott fel. Nem tudják, hogy szükség lesz-e rá, vagy sem, mi mindenesetre felkészültek.
Az új típusú influenza terjedése ellenére a sertéshús veszélytelen, ha betartják az élelmiszer-biztonsági előírásokat – hívta föl a figyelmet négy nemzetközi szervezet. Az ENSZ egészségügyi és élelmezési szervezete, valamint a Kereskedelmi és az Állategészségügyi Világszervezet közös közleményében azt hangsúlyozta, hogy nem tartja szükségesnek a kereskedelem korlátozását. Eddig mintegy 15 ország, köztük Oroszország és Kína korlátozta több amerikai államból a sertéstermékek behozatalát.
Európában este Írország jelentette be, hogy a szigetországban is felbukkant az új influenzavírus. Tegnap Olaszországból is jeleztek új megbetegedést. Magyarországon egyelőre nem észleltek fertőzést.
[ORIGO - index.hu - mr1-kossuth.hu]
Egy dolgot nem látok tisztán és ez nagyon zavar: a több, mint 111 milliós Mexikóban 450 körüli igazolt eset van, tegyük fel, hogy sok a nem igazolt eset, a gyanus is csak kb 3000. Ez azt jelenti, hogy kb 35 ezer emberre jut egy gyanús eset és közel 250 ezerre egy igazolt. Évente 10e britt túrista jár oda és közülük volt legalább 2, ami már 5ezrenként egy. Vajon mitől van, hogy 7-50 szer nagyobb eséllyel kapják el túristák?
Az Izvestia vezércikke:
A „sertésinfluenzát” a spekulánsok terjesztik
A vírusnak eddig összesen 8 áldozata van, de már képes volt csapást mérni a világgazdaságra
A „sertésvírus” az óceánon túl alighogy megmutatta „agyarát”, a világgazdaság azonnal köhögni kezdett. A tőzsdespekulánsok hevesen kezdték lefelé taszítani a piacokat. Csak a gyógyszerészeti cégek részvényei emelkednek ugrásszerűen. Olajat öntött a tűzre a világban, amely olyan jóslatot jelentetett meg, miszerint a pandémia elterjedésének első évében a világgazdaság kb. 5 %-ot omolhat össze. Az Izvesztyija megpróbált utánajárni, hogy hová vezethetnek az ilyen „prognózisok” és kinek az érdeke a hisztéria felkorbácsolása a világban.
A gazdaság pánikban van
Egyelőre a pánik a piacokon messze gyorsabban terjed magánál a betegségnél. Szerdán Mexikó egészségügyi minisztere, Hoszé Anchel Kordova kijelentette, hogy a vírus nem 20 ember halálát okozta, hanem csak 7-ét. A többi esetben pótlólagos elemzéseket kell végezni. Szerdán ismertté vált az első áldozat az USA-ban. A világgazdaságnak szintén sikerült megfertőződnie. Összeomlanak a légiszállítók szerződései, csökken az olaj ára, összeomlanak az élelmiszerre kötött terminügyletek, „köhög” a turista-ipar. Mi jön még ezután?
Az influenza mintha úgy döntött volna, hogy megadja a végső döfést az amúgy is köhögő-krákogó világgazdaságnak. Ha a megbetegedés eléri az 1918-1919-es „spanyolnátha” méreteit, akkor a globális GDP 4,8 %-al csökken, vagyis 3,1 trillió dollárral – ijesztgetnek a Világban szakértői. Ilyen katasztrofális összeomlást a világ nem ismert a Nagy Depresszió korszaka óta. Egyébként létezik egy „optimista” prognózis is – ha a pandémia az 1968-as hongkongi járvány „keretei” között marad, akkor a világgazdaság csak 1%-al fog csökkenni.
Azonban a spekulánsok számára most eljött az aranykor. Igyekeznek a maximumot kihozni a félelemkeltő hírekből, azok elburjánzására számítva.
- Ez addig fog tartani, amíg egy frissebb hír háttérbe nem szorítja a „sertésinfluenzát” – mondja az „Arbat Capital” elemzője, Alekszej Pavlov.
Egyébként a fő „játékosok” most – az egészségügyi intézmények. Amíg egyre magasabbra emelik a pandémia-veszély szintjét, a gazdaságot a „hideg rázza”. Bár ennek néha vannak reális alapjai is. Például a gabona árának 10%-os csökkenése megmagyarázható. A malacok ugyanis gabonával táplálkoznak, a sertések számának csökkenése pedig a gabona iránti kereslet csökkenésével jár. Szerdán az egyiptomi hatóságok már bejelentették, hogy az országban az összes sertést – nagyjából 350 ezer darabot – haladéktalanul meg fognak semmisíteni. Hasonló sors várhat e szerencsétlen állatokra más országokban is.
Az olajról azonban, amelynek ára szintén 3%-al csökkent az elmúlt napokban, az elemzők azt állítják, hogy ez a légi forgalom várható csökkenésével áll kapcsolatban. De ha ez meg is történik, akkor nyilván a Világbank szakértőinek rosszabb forgatókönyve esetén következik be. Egyelőre azonban, szerencsére, semmi nem utal arra, hogy ez fog bekövetkezni.
A gyógyszercégek összeesküvése…
Tehát nyilvánvaló az okos és a következmények nem adekvát volta, aránytalansága. Lehetséges, hogy a világ valakik ügyes manipulációjának vált áldozatául?
- A „sertésinfluenza” eposzának egyik oka – a gyógyszergyártó cégek nyilvánvaló érintettsége. Hiszen ma három országról beszélnek kiemelten Mexikón kívül: az USA-ról, Németországról és Svájcról. Mindhárom országban rendkívül fejlett a gyógyszeripar, az egyes cégek részvényei pedig az elmúlt napokban 8-10 %-al nőttek meg – állítja a Moscow Capital cég igazgatója, Sztaniszlav Masagin.
Valóban, számos országban a pánikba esett fogyasztók felvásárolják a gyógyszertárakban a vírusellenes készítményeket és a gézálarcokat. Még a legdrágább készítmények eladása is megugrott, az olyanoké, mint a „Tamilflo”. Mindez annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet bejelentése szerint a jelen influenzafajta ellen még nem fejlesztettek ki „speciális” vakcinát.
- Most a társadalom a rossz hírek várásával kel és nyugszik, amelyek mindenünnen áradnak. Korábban számos fejlett ország ezt az eszközt, politikai technológiát a háborús cselekmények kezdete előtt alkalmazta. Most egy kis gyufával óriási máglyát lehet lángra lobbantani – mondja a „Finexpertiza” cég vezérigazgatója, Avgan Mikaeljan.
… vagy természeti csapás?
A maga részéről Ruszlan Grinberg, az Orosz Tudományos Akadémia Gazdaságkutató Intézetének igazgatója úgy véli, hogy nem érdemes azok után kutatni, akik ezen a máglyán akarják melengetni a kezüket.
- Nagyon komoly helyzet alakult ki, ami erőteljes hatást fejt ki a világgazdaságra. De nem gondolom, hogy emögött áll valaki, akinek ez érdekében állhat, vagy hogy a „sertésinfluenza” mögött rejtett gazdasági háttér áll – ez természeti jelenség – mondja.
Egyébként az átlagember egzotikus fertőzésektől való félelmén elkezdtek élősködni a cybercsalók is, akik a hiszékeny internetfelhasználóktól pénzt gyűjtenek nem létező csoda-vakcinákért. A csalók leveleket küldenek szét, amelyekben hamis gyógyszerészeti oldalakra mutató linkek vannak, amelyek „gyógyszert” kínálnak a vírusra. A „malacvírus” megjelenésének kezdete óta az ilyen spam az „internetszemét” 5 %-át alkotja. És úgy tűnik, hogy ez még csak a kezdet.
Nekünk mindegy!
A legrosszabb most természetesen a mexikóiaknak. Néhány nap alatt az ország híre olyan rettenetes lett, hogy évtizedekig fog tartani a megjavítása. Már most bezártak Mexikóban minden múzeumot, kihalt Teotihuacan embertömegeket vonzó piramisa. Az ijedős külföldiek egymás után mondják le lefoglalt dél-amerikai útjaikat. Az orosz turistákat azonban nem olyan könnyű megijeszteni.
- Egyelőre senki nem mondta még le mexikói útját, a következő csoport teljes létszámban indul útnak május 2-án. Levelet kaptunk a mexikói kormánytól, amelyben azt írják, hogy egyetlen megbetegedést sem észleltek a turisták által látogatott helyeken, valamint felsorolják azokat az intézkedéseket, amelyeket a repülőtereken foganatosítottak a biztonság érdekében: gézmaszk és ehhez hasonlók – mondták el az Izvesztiának az „Utazások Megapolisza” utazási irodában.
Lehetséges, hogy az emberek sajnálják veszni hagyni a befizetett pénzüket? Hiszen egy mexikói utazás nem a legolcsóbbak közé számít, a legolcsóbb is 80 ezer rubel körül van. Ha pedig valaki kevesebb mint 48 órával az utazás előtt mondja le az utat, akkor az irodának joga van megtartani a befizetett összeg 70 %-át is. De valószínűbb, hogy a mentalitásunkban keresendő az ok.
Mexikó presztízsének, jóhírének bukása? Ki számára? Az orosz turisták számára? Emlékszik Ön Thaiföldre? Amikor az egész világ rettegett attól, hogy betegye oda a lábát az atipikus tüdőgyulladás miatt, az oroszok tömegével utaztak oda: Thaiföld – 400 dollárért – de még mennyire, hogy elmegyünk! – nevetnek a menedzserek.
Szavaik szerint az egyetlen változtatás, amelyet az utazási irodák megtettek a „sertésvírus” miatt: az útiterv átalakítása volt. Míg korábban az egyik legnépszerűbb célpont Mexikóváros volt, most a cégek alternatív célpontokat kínálnak és igyekeznek kikerülni a mexikói fővárost.
http://izvestia.ru/economic/article3128039/
Egy lelkiismeretetét és józanságát még el nem veszített ember írja:
“A korábbi évtizedekkel összehasonlítva nincs változás a járványok számában, nincs belőlük több, a különbség annyi, hogy most gyorsabban szerzünk róluk tudomást, mint mondjuk húsz éve – állította az [origo]-nak Szlávik János, a Szent László Kórház trópusi betegségekkel foglalkozó főorvosa. Az új típusú influenza rémét felnagyítja az is, hogy gyorsabban áramlanak a hírek, ha a gazdaságilag domináns világ is érintett. “Afrikában óriási járványok dúlnak most is: tuberkolózis, gyermekbetegségek, AIDS stb., de ezek nem jelennek meg a napi híradásokban. Más a helyzet, amikor a fejlett világot támadja meg egy vírus: a média ilyenkor elkezd harsogni” – mondta.”
De valóban, kinek lehet az érdeke egy olyan vírus miatt, aminek jelentősége jóval alatta marad a szimpla mezei influenzának, amiben a világon évente 250-500 ezer ember hal meg (az USA-ban 36 ezer), hogy ilyen pánik jöjjön létre az egész világon? Hogy Egyiptomban le lehessen gyilkolni a kopt keresztények sertéseit? Hogy az embereket milliók halálával lehessen ijesztgetni?