Újabb két H1N1-fertőzött beteg halt meg – jelentette be Molnár Kornélia tisztifőorvos-helyettes pénteken. Egyikük egy 73 éves Csongrád megyei román nő, másikuk egy 55 éves Jász-Nagykun-Szolnok megyei magyar férfi. Mindkettőjüket kórházban ápolták.

Újabb két H1N1-fertőzött beteg halt meg itthon!
Meghalt két újabb H1N1-fertőzött – közölte pénteken Molnár Kornélia, a tiszti főorvos helyettese. Az egyik áldozat egy Csongrád megyében bejelentett 73 éves román nő, a másik egy 55 éves magyar férfi, mindketten az újinfluenza szövődményeként kialakult tüdőgyulladásban haltak meg. Az elmúlt héten nőtt a hagyományos influenza gyanújával orvoshoz fordulók száma is.
Az ÁNTSZ szerint mindkét áldozat súlyos keringési problémákkal küzdött már az inluenzás fertőzés előtt is, kórházba pedig tüdőgyulladással kerültek. Boncolásuk után derült ki, hogy szervezetükben jelen volt a H1N1 vírus, és feltehetően a vírus szövődményeként alakulhatott ki a tüdőgyulladás. Védőoltást egyikük sem kapott – közölte az ÁNTSZ.
Velük együtt már hét áldozata van az újinfluenzának. Legutóbb egy 15 éves fiú halt meg a szolnoki Hetényi kórházban november 1-jén, nála később, a halála után diagnosztizálták a H1N1-vírust.
Ketten meghaltak az újinfluenza szövődményeitől
Először június közepén egy 41 éves magyar férfi hunyt el, aki feltehetően külföldön fertőződött meg. Ő is hirtelen kialakuló tüdőgyulladásban halt meg, de szív-, illetve tüdőbetegsége súlyosbította az influenza lefolyását. A második haláleset szeptemberben történt a Dél-Dunántúlon, ahol egy 34 éves férfi halt meg váratlanul Tolna megyei otthonában. Vérzéses tüdőgyulladása volt, ami a H1N1 egyik leggyakoribb szövődménye.
A harmadik áldozat egy 33 éves nő volt az észak-alföldi régióból, aki súlyos daganatos betegségben szenvedett. A negyedik áldozat október közepén vesztette életét. A 47 éves férfi számos más betegségben is szenvedett. [origo]
Zalában is bezártak egy iskolát H1N1 miatt
Három diáknál is kimutatták a H1N1 vírust egy Zala megyei iskolában, ezért az intézményben tanítási szüntetet rendeltek el – közölte a ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézete. A zalaszentbalázsi iskolában a 144 diák fele betegedett le péntekre: összesen 3 diák mintáit tesztelték, és mindháromban H1N1-et találtak az orvosok. A zalaszentbalázsi már a hatodik iskola, ahol kényszerszünetet rendeltek el H1N1-ferőzés miatt, de óvodákat is kellett már bezárni Magyarországon: csütörtökön a Zala megyei Bakon zárt be egy óvoda, pénteken pedig a Veszprém megyei Balatonfüreden javasolta az ÁNTSZ egy óvoda bezárását a megbetegedések miatt. [origo]
Iskolabezárások a H1N1 miatt
Ukrajnában titkolják az újinfluenzások számát
Ukrajnában a jövőben nem közlik a laboratóriumi vizsgálatokban igazolt újinfluenzás esetek számát, jelentette be az egészségügyi minisztérium. A minisztérium szerint minden beteget egyformán kell kezelni.
Az ukrán egészségügyi minisztérium a jövőben nem tartja szükségesnek a laboratóriumi vizsgálatok által kimutatott újinfluenzás megbetegedések számának nyilvánosságra hozását.
Vaszil Lazorisinec, az ukrán egészségügyi miniszter első helyettese pénteki kijevi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy mivel Ukrajnára is kiterjed a H1N1 vírus által okozott világjárvány, ezért jelenleg nem játszik szerepet, hány újinfluenzás esetet mutatnak ki az országban, ugyanis minden beteget egyformán kell gyógyítani.
A járvány kezdete óta Ukrajnában 1,25 milliónyian betegedtek meg, az elmúlt egy nap során 61 ezren fordultak orvoshoz, ami 8 és fél ezerrel kevesebb az előző napokhoz képest, adta hírül a podrobnosti.ua internetes ukrán hírportál.
Lazorisinec szerint a kórházakban 65 600 beteget ápolnak influenza miatt, közülük 392 beteg intenzív kezelésre, hatvan pedig mesterséges lélegeztetésre szorul. A járvány kezdete óta 239-en haltak meg, az utóbbi egy nap során 26-an, főként az ország nyugati megyéiben, mondta. Eddig 14 halálesetnél mutatták ki a H1N1 vírust, tette hozzá.
Kárpátalján lassult a járvány terjedése
A legfrissebb adatok szerint Kárpátalján lelassult az influenzás és felső légúti fertőzéses esetek számának növekedése, a megyében jelenleg mintegy 2100 az ilyen betegek száma.
A járvány kezdete óta a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében közel 40 600-an betegedtek meg influenzában és felső légúti fertőzésben. Az elmúlt két hétben 2400 ember szorult kórházi kezelésre, hárman haltak meg a járványban.
Gondot jelent, hogy a kárpátaljai kórházakban nincs elég lélegeztető gép, közölte pénteken Ungváron Vaszil Szkrip, a Kárpátalja megyei egészségügyi főosztály vezetője. Hozzátette, hogy a kevesebb beteg ellenére az utóbbi időben nőtt a súlyos és közepesen súlyos állapotú betegek száma. Kárpátalja egészségügyi intézményeiben hiány van antibiotikumokból és más készítményekből is, mondta.[index.hu]
3900 halott Amerikában a H1N1 miatt
Magyarországon nőtt az influenzás betegek száma
Nőtt a hagyományos influenzás megbetegedések száma is: egy hét alatt harminc százalékkal többen, a becslések szerint 16 700-an fordultak influenzás panaszokkal orvoshoz november 2-8. között – derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb jelentéséből. Ebből 28 esetben igazolták a H1N1-vírus jelenlétét, tíz embert ápoltak kórházban.
Az OEK jelentése szerint a betegek 56 százalékát Budapesten és Pest megyében regisztrálták, ezen kívül még Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt magas az orvoshoz fordulók aránya: ezer ember közül 188-an voltak betegek. A fertőzöttek csaknem negyede legfeljebb 14 éves gyermek, kevesebb mint fele 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek aránya 24,6 százalék, míg a 60 éven felülieké 7,5 százalék volt.
A laboratóriumban igazolt 28 újinfluenzában megbetegedett közül három gyerek, 25 felnőtt volt. Közülük ezen a héten tizenketten betegedtek meg a H1N1-vírustól Budapesten, hárman Baranyában és Győr-Moson-Sopronban, ketten Csongrádban, Komárom-Esztergomban és Pestben, egy-egy ember pedig Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hevesben, Jász-Nagykun-Szolnokban és Tolnában.
Az OEK összegzése alapján a héten megerősített 28 új esettel együtt május óta eddig 347 esetben igazolták a H1N1-vírust. A 347 beteg közül 78 beteg szorult kórházi ápolásra.
Hétfőtől bezárnak egy óvodát Balatonfüreden
Balatonfüreden a 3. számú lakótelepi óvoda bezárását javasolta pénteken a tisztiorvosi szolgálat – mondta Fadgyas Erzsébet, városi tiszti főorvos. A város vezetése egyetértett a javaslattal, az óvoda hétfőn már szinte bizonyosan nem nyit ki. A tiszti főorvos szerint az óvodában már az 50 százalékot meghaladta a hiányzók száma, ám a javaslatukat illetően az volt a döntő, hogy egy gyerek légúti mintájában kimutatták a H1N1 vírust. A főorvos szerint a készleten lévő 13 ezer oltóanyag 90 százalékát péntekig kiadták. [origo]
Prof. Dr. Papp Lajos szívsebész szerint, naponta 40 ember hal meg Magyarországon szív és keringési problémákban, mert a kormány csökkentette az egészségügy támogatását. Számoljunk: májustól-december végéig az 9800 embert halt meg. Ez nem hírérték, mert nem üzlet. Ez idő alatt nem halt meg 20 ember hazánkban a H1N1 virustól. 6 millió legyártott vakcina van raktáron, de úgy csinálják, hogy hiányos időszakok keletkezzenek, mert akkor érzi úgy az ember, hogy azért nincs, mert jó. 6 millió x 2000Ft-tal = 12 milliárd Ft Ez az üzlet! Ezért kell minden nap legalább egy-két elhunytnál kimutatni a H1N1 vírust.